5 IT trend, amire érdemes odafigyelni

Még a csapból is az folyik évek óta, hogy az IT szektor a legdinamikusabban fejlődő iparág, ahol számos új irány, trend jelenik meg időről-időre. Néha csak úgy kapkodjuk a fejünket, hogy megint milyen újdonsággal szembesülünk, ezért összegyűjtöttünk 5 olyan IT trendet, amik jelentős hatással lehetnek a mindennapi életünkre. Hogy még izgalmasabbá tegyük a témát, kiegészítettük a trendekhez tartozó lehetséges új munkakörökkel is.

Top 5 IT trend

Internet of Things (IoT)

Az egyik legígéretesebb technológiai trend az IoT, ami lehetővé tette a különböző eszközök, háztartási gépek, autók és sok más eszköz interneten történő csatlakoztatását, adatok cseréjét.

Fogyasztóként már számos előnyét élvezzük az IoT-nek: távolról is bezárhatjuk az ajtóinkat, előmelegíthetjük a sütőnket a munkahelyünkről hazafele, miközben az okosóránkon követjük a napi aktivitásunkat. Az IoT azonban a vállalatok számára is sok újdonságot rejt. Segítségével növelhetjük a biztonságot, és megkönnyíthetjük a döntéshozatalt a begyűjtött adatok elemzésével. De ez még nem minden, hiszen előre jelezheti a felmerülő hibákat, felgyorsítható az orvosi ellátás, javítható az ügyfélszolgálati élmény, és számos más előnnyel is jár, amelyre még nem is gondoltunk.

Bár az IoT még csak gyerekcipőben jár, előrejelzések szerint 2030-ra kb. 50 milliárd IoT eszköz lesz használatban világszerte, amely egy hatalmas összekapcsolt eszközökből álló hálót hoz létre.

Cyber Security

A kiberbiztonság bár nem számít új technológiának, azonban a rosszindulatú cyber támadások számának növekedése miatt, egyre több cég szentel nagyobb figyelmet ennek a menedzselésére. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben egyre több új, kiberbiztonsággal kapcsolatos munkakör megjelenése várható, ilyen például:
Ethical Hacker
Malware Analyst
Security Engineer
Chief Security Office

 

Robotic Process Automation (RPA)

Csakúgy, mint az AI vagy machine learning, az RPA is egy olyan technológia, amely automatizálja a munkánkat. Segítségével automatizálhatók az üzleti folyamatok, a tranzakciók feldolgozása, az adatok kezelése – az RPA automatizálja az emberek által elvégzett ismétlődő feladatokat.

Annak ellenére, hogy az RPA néhány területen automatizálja a folyamatokat, új karrierlehetőségeket is teremt – ilyen például:
RPA Developer
RPA Analyst
RPA Architect

 

Mesterséges intelligencia (AI)

Az AI az utóbbi években egyre fontosabb szerepet tölt be a mindennapi életünkben, gondoljunk csak a navigációs applikációkra vagy az okostelefonok asszisztenseire.

Ha a jövőt nézzük, az AI várhatóan fontos szerepet fog betölteni az olyan különböző interakciók elemzésében, amik meghatározzák a mögöttes kapcsolatokat, ezáltal segíthet megjósolni az olyan szolgáltatások iránti keresletet, mint a kórházak, lehetővé téve a hatóságok számára, hogy jobb döntéseket hozzanak az erőforrás-felhasználásról.

Előrejelzések szerint, a mesterséges intelligencia piaca 2025-re 190 milliárd dolláros iparággá növekszik. Ez a hatalmas növekedés új munkahelyek létrejöttét fogja eredményezni a fejlesztés, programozás, tesztelés, karbantartás és támogatási területeken.

Lehetséges új munkahelyek AI területen:
AI Research Scientist
AI Engineer
AI Architect

 

Blockchain

A legtöbb embernek a blockchain technológiára gondolva a különböző kriptovaluták jutnak eszébe, de ennél azért többről van szó. A legegyszerűbben kifejezve, a blockchain olyan adatként írható le, amelyhez csak hozzá lehet adni, de nem lehet elvenni vagy megváltoztatni – ez teszi biztonságossá. Ezenkívül a blokkláncok konszenzus-vezéreltek, így egyetlen entitás sem veheti át az adatok irányítását. A blockchain használatával nincs szükség megbízható harmadik félre a tranzakciók felügyeletéhez vagy érvényesítéséhez.

Mivel egyre több iparág használja a blokkláncot, növekszik a szakemberek iránti kereslet is. Ha valaki szeretne ezen a területen elhelyezkedni, elengedhetetlen a programozási nyelvekből szerzett tapasztalat, továbbá az adatstruktúrákról, a webalkalmazások fejlesztéséről és a hálózatépítésről szerzett tudás.

Potenciális állások ezen a területen:
Risk Analyst
Tech Architect
Crypto Community Manager
Front-end Developer

A jövő számos új technológiai újítást tartogat a számunkra, amikre érdemes odafigyelni és felkészülni, hisz számos új lehetőséget teremt nem csak a mindennapjainkban, hanem a munkaerőpiacon is. Bár mi most csak 5 trendet gyűjtöttünk össze, ezen kívül még számos más olyan aspektusa is van az IT piacnak, amely hatással van az életünkre. Kövessétek a blogunkat, mert jövünk még új írásokkal.

Nézd meg mi milyen állásokat tartogatunk a számodra a karrier oldalunkon.

Share This